Regisztráció információk

KEDVES JÖVENDŐBELI RÉSZTVEVŐNK!

Köszönjük érdeklődésedet a 2023. évi Nyári Dicsőítő és Próféta Iskola programja iránt!

Előzetes regisztrációra július 11-én éjfélig van lehetőséged, ezt követően már csak a táborban tudsz regisztrálni.

A jelentkezés beérkezését követően azonnal küldünk egy automatikus visszajelzést, amely tartalmazza a hozzánk beérkezett adatokat. Az ezt követő időszakban kezdjük meg a jelentkezés konkrét feldolgozását, de kérünk légy türelemmel, amint tudunk, jelentkezünk.

Amennyiben a regisztrációdat követően nem találod beérkezett leveleid között a visszaigazoló e-mailt, kérünk, ellenőrizd a “Spam” és “Promóciók” mappáid is – lehet, hogy a visszaigazolásod oda érkezett. Ha ekkor sem találod a levelet, vedd fel velünk a kapcsolatot a regisztracio@dics-suli.hu e-mail címen!

 

A táborok időtartama és felépítése

Az idei évben két legnagyobb érdeklődést kiváltó táborunk, a Dics-Suli és a Próféta Suli nem egyidőben, hanem egymást követően kerül megrendezésre. Az Evang Suli viszont a Dics-Sulival megegyező időpontban és helyszínen valósul meg. 

Bízunk benne, hogy akinek korábban problémát okozott, hogy csak az egyik tábor kurzusain tudott részt venni, annak örömére szolgál ez az új időbeosztás.

A Nyári Dicsőítő és Próféta Iskola továbbra is egységben, egy szívvel, egy szájjal magasztalja a Mindenhatót: a Dics-Suliban találkozhattok a Próféta Suli vezetőinek tanításaival, a Próféta Suliban pedig képviselteti magát a Dics-Suli tanári csapata, így erősítve egységünket és közösségünket.

A táborok várható programja*

2023 július 12-15. Nyári Dicsőítő Iskola, Evangélista Iskola

Július 16. vasárnap:  Dicsőítő és Próféta Konferencia

Vasárnap egy többalkalmas, tanításokkal, dicsőítéssel egybekötött konferencia napon várunk titeket. Terveink szerint 3 alkalmat tartunk, hogy mindenki részt tudjon venni a saját gyülekezete vasárnapi Istentiszteletén, és előtte vagy azt követően csatlakozzon hozzánk:

Várható kezdési időpontok:

10:00, 15:00 és 19:00 órától várunk Titeket, további információk hamarosan!

A Dicsőítő és Próféta Konferencián a részvétel ingyenes lesz, de előzetes regisztrációhoz kötött. A táborozók a regisztráció során tudják jelezni a részvételi szándékukat. 

Július 17-20. Próféta Iskola

*A programváltozás jogát fenntartjuk.

A tábor költsége

DICS-SULI vagy EVANG SULI bérlet:  10.000 Ft/fő

PRÓFÉTA SULI bérlet:  10.000 Ft/fő

KOMBINÁLT BÉRLET:  15.000 Ft/fő

NAPIJEGY: 4000 Ft/fő/nap

A 2023. július 16-án, vasárnap megrendezésre kerülő Dicsőítő és Próféta Konferencián a részvétel ingyenes, de a korlátozott férőhely miatt előzetes regisztrációhoz kötött.

A regisztrációs felületen ki tudod választani, hogy mely programokon szeretnél részt venni, kérjük, figyelmesen olvasd végig a lehetőségeket, mert regisztrációd módosítására a későbbiekben már csak a Dics-Suli Regisztrációs Csapatának segítségével lesz lehetőséged. 

A táborok alatt az esti dicsőítések a Lovardában kerülnek megrendezésre. A korlátozott férőhely miatt a későbbiekben előzetes regisztrációra lesz szüksége azoknak, akik a táborban nem, viszont az esti alkalmon részt szeretnének venni.

A Dics-Suli időtartama alatt az alábbi alkalmakat ingyenesen közvetíteni fogjuk:

július 12.
19:00-22:00 – Esti dicsőítő alkalom

július 13.
09:30-10:00 – Reggeli dicsőítés
10:00-12:30 – Dicsőítés a mindennapjainkban kurzus (Perjesi István, Kiss József)
15:00-15:30 – Délutáni dicsőítés
15:30-17:30 – Dicsőítés a mindennapjainkban kurzus (Szilágyi Zsolt, Kedl László)
19:00-22:00 – Esti dicsőítő alkalom

július 14.
09:30-10:00 – Reggeli dicsőítés
10:00-12:30 – Dicsőítés a mindennapjainkban kurzus (Hámori Attila, Lakatos Zsófia)
15:00-15:30 – Délutáni dicsőítés
15:30-17:30 – Dicsőítés a mindennapjainkban kurzus (Tóth Sándor, Mikes Attila)
19:00-22:00 – Esti dicsőítő alkalom

július 15.
20:00-22:00 – a 24 órás Dicsőítés záró csapata, a Dics-Suli Band

július 16.
10:00-12:00 – Dicsőítő és Próféta Konferencia délelőtti alkalom (Lakatos Péter, Mikes Attila)
15:00-17:00 – Dicsőítő és Próféta Konferencia délutáni alkalom (Szilágyi Zsolt, Linwood Berry)
19:00-21:00 – Dicsőítő és Próféta Konferencia esti alkalom (Ray Bevan, imaszolgálat)

A Próféta Iskola alkalmai közül csak a szerdai Alabástrom alkalom lesz közvetítve, amely ingyenesen elérhető lesz az Alabástrom Projekt felületein. 

A részvétel a táborokban 8 év alatti gyerekek számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Amennyiben a tábori regisztrációdon szeretnél módosítani (például mely napokon szeretnél részt venni), vagy további kérdésed merülne fel az eseménnyel kapcsolatosan, a Dics-Suli alábbi elérhetőségén kereshetsz minket: regisztracio@dics-suli.hu

Gyerekfelügyelet
Napközben, a kurzusok ideje alatt egész héten van lehetőség gyerekfelügyelet igénylésére 3-8 éves kor közötti gyerekek részére. A helyszínen lehetőség lesz hozzájárulni a gyerekfelügyelet költségeihez.

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy a gyerekfelügyelet és a Hangadók-gyerekdics kurzus két különböző foglalkozás – utóbbira 8-14 éves kor közötti gyerekeket várunk, akik érdeklődnek Isten dicsőítése iránt.

Szállás

Szállásfoglalásra a Dics-Suli regisztrációs felületén nincs lehetőség, a szállást egyénileg, közvetlenül a Campus Hotel foglalási felületén szükséges foglalni. 

A kedvezményes szállásárak igénybe­vételéhez a foglaláskor megjegyzésben fel kell tüntetni:

DICS-SULI 2023

 

Kedvezményes szállásárak 2023. 07. 12-19. között:

Egyágyas szoba: 12.700 Ft/szoba/éj
Kétágyas szoba: 13.900 Ft/szoba/éj
Háromágyas szoba: 17.700 Ft/szoba/éj

Szállásárak 2023. 07. 19-e éjszakára (a Campus Fesztivál kezdete miatt)*:

Egyágyas szoba: 18.500 Ft/szoba/éj
Kétágyas szoba: 20.500 Ft/szoba/éj
Háromágyas szoba: 24.000 Ft/szoba/éj

*Amennyiben a szállásfoglalás teljes összege a foglalást követő 3 napon belül kiegyenlítésre kerül, a Campus Hotel a 2023. 07. 19-i éjszaka árából 20% kedvezményt biztosít. A foglalás ebben az esetben nem lemondható. 

Légkondicionált szoba felár: 1.000 Ft/szoba/nap

Pótágy: 5.000 Ft/éj (korlátozott számban elérhető, a foglaláskor kell az igényt jelezni)

Bekészítés saját pótágy behozatala esetén: 2.500 Ft (a bekészítés tartalma: ágynemű, plusz törölköző, piperecikkek – pótágyat, matracot neked kell biztosítanod)

Gyerekkedvezmény: 2 éves korig szülővel egy szobában meglévő ágy használata esetén ingyenes, 2-5,99 éves korig szülővel egy szobában meglévő ágy használata esetén 50% kedvezmény. 

A fenti szobaárak tartalmazzák a szállást, ÁFA-t, naponta történő takarítást, ingyenes parkolást az épület körül, 24 órás recepciós szolgálatot, bekészítést (0,5 l-es ásványvíz, ágynemű, törölköző, piperecikkek), de nem tartalmazzák az ellátást és az idegenforgalmi adót.

Az idegenforgalmi adó 18 év felett fizetendő, mértéke: 400 Ft/fő/éj. 

Szeretnénk felhívni a figyelmed, hogy amennyiben egyedül érkezel, csak egyágyas szoba foglalására lesz lehetőséged, a Campus Hotel nem vállalja ismeretlen résztvevők egy szobában történő elhelyezését az esetlegesen felmerülő kellemetlenségek elkerülése érdekében. Köszönjük a megértésed!

A szállás díjmentes lemondására 2023. június 26-ig van lehetőség.

További szálláslehetőségek:

Amennyiben nem a Campus Hotelben szeretnél megszállni, az alábbi linken további debreceni szálláslehetőségeket találsz a tábor időtartamára:

Szobaárak:
Egyágyas szoba: 8.250 Ft/szoba/éj
Kétágyas szoba: 8.800 Ft/szoba/éj
Háromágyas szoba: 13.200 Ft/szoba/éj

Az ár nem tartalmazza az idegenforgalmi adót, melynek mértéke 18 év felett 400 Ft / fő / éj.

FONTOS INFORMÁCIÓK A FOGLALÁSHOZ

A kollégiumban szállást foglalni az alábbi adatok teljeskörű megadásával, egyénileg lehet: 

Név
Telefonszám
E-mail cím
Érkezés napja
Távozás napja
Szoba típusa (egy-, két- vagy háromágyas)
Vendégek neve
Megjegyzés: DICS-SULI 2022

A foglalást erre a két e-mail címre küldd:
czere.miklos@unideb.hurecepcio@unideb.hu

Felhívjuk figyelmedet, hogy a háromágyas szobák túlnyomó többségben dupla szobák, egy közös vizesblokkal. Amennyiben háromágyas szobát választasz, azzal elfogadod, hogy a szobák beosztása a foglalások érkezési sorrendjében történik, és a foglaltság függvényében közös vizesblokkal ellátott háromágyas szoba is kiosztásra kerülhet számodra.
Kérünk titeket, hogy előre egyeztessetek a leendő szobatársaitokkal, és a szobafoglalást egy e-maillel jelezzétek a Kollégiumnak, minden név megadásával.

Megjegyzés

Fizetés: előreutalással a Kossuth Kollégium által küldött díjbekérő alapján. 
Egy foglaláshoz a Kollégium egy díjbekérőt küld, azt egy személynek kell kifizetnie. Az utaláskor közleményben fel kell tüntetni a díjbekérő számát. 
Felhívjuk figyelmedet, hogy a Kossuth Kollégium csak a foglaláskor megadott információkat veszi figyelembe a foglalás véglegesítésekor.
A foglalás módosítására legkésőbb az érkezés előtt 1 héttel van lehetőség, azt követően módosítási igényt a Kollégium már nem tud fogadni.

Ellátás

Ellátás rendelésére a Dics-Suli regisztrációs felületén nincs lehetőség, az ellátást egyénileg szükséges intézni. 

Reggeli és vacsora

Reggeli és vacsora igénylésére a szállás­foglalás során van lehetőség a Campus Hotel foglalási felületén.

Reggeli ára: 

július 12-19. között 3.000 Ft/fő/al­kalom
július 20-án 4.000 Ft/fő/alkalom

A reggeli kontinentális vagy svédasztalos rendszerben történik a létszám függvényében. 

Vacsora ára:

július 12-19. között 4.700 Ft/fő/al­kalom
július 20-án 6.900 Ft/fő/alkalom

Az étkezési igények leadására 2023. június 19-én éjfélig van lehetőség, ezt követően ellátást a Campus Hotelen keresztül már nem lehet rendelni. 

A létszám véglegesítését követően a Campus Hotel kiküldi a választható vacsoramenüket, ennek visszaküldési határideje június 26. 

Vacsora tartalma: főétel, desszert, 0,5 l-es ásványvíz.

Az ételallergiákat kérjük előre jelezni az ellátás megrendelésekor. 

A reggeli és vacsora költségét a szállás díjához hasonlóan előre kell rendezni.

Ebéd

A Campus Hotel A épületében található Étteremben a tábor teljes időtartama alatt széles menü- és a’la carte választék várja a vendégeket. 

Ebéd ára: egyénileg fizetendő az étteremben. 

Ha bármilyen igényed felmerül a szállással vagy az ellátással kapcsolatosan (például gyermek részére kiságy kérése, szállás módosítása) azt a Campus Hotel elérhetőségein tudod jelezni:

Telefonszám: 06 52 529 100

E-mail cím: miklosine.takacs.nikolett@unideb.hu

Szállásfoglalásra a Dics-Suli regisztrációs felületén nincs lehetőség, a szállást és ellátást egyénileg, közvetlenül a Campus Hotel foglalási felületén szükséges foglalni > Szállásfoglalás

Kedvezményes Dics-Suli szállásárak
(Ha nem szeretnél péntek reggel kiköltözni a szobából, a péntek éjszakai szállást is szükséges lefoglalni!)

A épület – megtelt
Légkondicionált egy- és kétágyas szoba
Egyágyas szoba: 8.800 Ft/szoba/éj
Kétágyas szoba: 9.900 Ft/szoba/éj

B épület
Egy-, két- és háromágyas szobák
Egyágyas szoba: 8.250 Ft/szoba/éj
Kétágyas szoba: 8.800 Ft/szoba/éj
Háromágyas szoba: 13.200 Ft/szoba/éj

A Campus Hotel pótágyat korlátozott számban tudott biztosítani, amelyek a nagy érdeklődés miatt már elfogytak. 

Saját pótágy esetén a kiegészítő bekészítés (ágynemű, plusz törölköző, pohár, sampon, szappan) díja 2.500 Ft (a foglaláskor kell az igényt jelezni).

Gyerekkedvezmény: 4 éves korig szülővel egy szobában azonos ágy használata esetén ingyenes.

A kedvezményes szállásárak igénybevételéhez a foglaláskor megjegyzésben fel kell tüntetni:
DICS-SULI 2022

A fenti szobaárak tartalmazzák a szállást, ÁFA-t, naponta történő szemétürítést és kétnaponta takarítást. Ellátást és az idegenforgalmi adót azonban nem.

Ellátást szintén a Campus Hotelen keresztül lehet igényelni:

Reggeli: 1.900 Ft/fő/alkalom
Ebéd: 2.100 Ft/fő/alkalom
Vacsora: 2.900 Ft/fő/alkalom

A reggeli kontinentális vagy svédasztalos rendszerben történik a létszám függvényében, az ebéd és a vacsora napi menükínálatból választható előzetesen. 
A vacsora menüválasztást az adott nap és a választott menü betűjelének feltüntetésével kell megadni a foglalási oldal Megjegyzés mezőjében.
Az étkezések költségét a helyszínen kell rendezni.
Figyelem, csak az előre megrendelt menüket tudja az étterem biztosítani!

A tábor ideje alatt elérhető étlap az alábbi linkre illetve képre kattintva érhető el >> Étlap

Szállás és ellátás fizetés módja: egyénileg, közvetlenül a Campus Hotel felé.

Ha bármilyen igényed felmerül a szállással vagy az ellátással kapcsolatosan (például gyermek részére kiságy kérése, szállás módosítása) azt a Campus Hotel elérhetőségein tudod jelezni:
Telefonszám: 06 52 529 100
E-mail cím: miklosine.takacs.nikolett@unideb.hu

A szállás díjmentes lemondására 2022. július 20-ig van lehetőség.

Várunk titeket Debrecenben!

Kurzus információk

Dics-Suli

Nyári Dicsőítő Iskolában a hét folyamán nagy tapasztalattal rendelkező, magasan képzett, keresztény zenész tanárok, dicsőítők tanítanak.

Nagyobb létszámú kurzusok és kisebb előadások keretében igyekszünk tovább­adni mindazt, amivel elősegíthetjük a résztvevők fejlődését. Az idei foglalkozások leginkább workshop jelleggel épülnek be a tábor programjába: a résztvevők nem hagyományos zeneiskolai oktatásra számíthatnak és nem csupán az aktuális idei dalok elsajátítására helyezzük majd a hangsúlyt – sokkal inkább a dicsőítő szolgálatban való növekedésre fogunk koncentrálni, és igyekszünk abban támogatni a kurzuson résztvevőket, hogy hogyan tudnak igazán kiteljesedni ebben szolgálatban.

Vágyunk arra, hogy segítsük a résztvevőket ajándékaik és tehetségük hatékonyabb, magasabb színvonalú kamatoztatására Isten Királyságában, és eközben inspirációt nyerjenek. 

Az idei különleges táborfelépítésben helyet kap egy 24 órás, szünet nélküli dicsőítés, amely során igazán kiteljesedhetnek a szellemi ajándékok. 

A tábor nagyszerű lehetőséget nyújt arra, hogy megismerkedhessünk sok dicsőítővel, szolgálóval, akik Magyarország különböző régióiból, a határon túlról, különféle gyülekezetekből érkeznek, így valójában egymástól is sok inspirációt nyerhetünk.

Evang Suli

Ezen a nyáron újra lesz Evangélista Iskola a Dics-Sulival karöltve! 

Te is szeretnéd, hogy a környezetedben: a családodból, a barátaid közül, a közösségedben, a városodban, Magyar­országon minél többen haza­találjanak Istenhez

Igazi áttörésre vágysz a megtérések területén? Szeretnéd, hogy Isten Téged is használjon ebben? 

Hisszük, hogy a Szent Szellem minden újjászületett, hívő ember hitét, személyes történetét, használni akarja abban, hogy minél  többen találkozzanak személyesen Jézussal, és sorsuk gyökeresen megváltozzon.

Hisszük, hogy az evangélista kurzus során a résztvevők  erőteljes inspirációt kapnak a Szent Szellemtől, ami radikálissá teszi Őket az evangélium hirdetésében. 

Hisszük, hogy az itt töltött idő új távlatokat nyit előttünk a Szent Szellem természet feletti munkájának megragadásában, mivel hisszük, hogy AZ EVANGÉLIUM ISTEN EREJE!

A már jól ismert evangélista csapat mellett idén velünk lesz igazi meglepetésként Ray Bevan, Walesből! 

Ray egy világszerte ismert szolgáló, aki úgy mutatja be az “Igét” hogy az kihívást, vigasztalást, együttérzést és irgalmat képviseljen egyszerre. Vibráló, humoros, egyben őszinte és tisztelettel teli. 

Ray egy személyben tanító, pásztor, zenész és énekes, emellett számos könyv szerzője. Küldetése, hogy segítsen az embereknek elmélyíteni a Jézussal való kapcsolatukat, beteljesíteni az elhívásukat.

Miután megalapította a  walesi ‘The King’s Church’ gyülekezetet 1989-ben, 25 éven át pásztorolta. Emellett 7 évig szolgált ifjúsági evangélistaként, országszerte iskolamissziót is végezve. 

„Nyugdíjba vonulása” után még ma is sokak által keresett előadó, aki folyamatosan járja a világot, hogy Isten kegyelmével szolgáljon az emberek felé.

Ebben az évben is erősíti a csapatot Fóris Tamás, a VEKKER (Veszprémi Keresztény Közösség) pásztora egy KIEMELTEN FONTOS ÜZENETTEL! 

Tamás személyes ajánlója:

Próféta Suli

Kedves Prófétasulisok!

Ahogy a Nyári Dicsőítő Iskola bevezetőjében is olvashattátok, a Dics- és Próféta Suli továbbra is egységben, egy szívvel, egy szájjal magasztalja a Mindenhatót: a Dics-Suliban találkozhattok a Próféta Suli vezetőinek tanításaival, a Próféta Suliban pedig képviselteti magát a Dics-Suli tanári csapata, így erősítve egységünket és közösségünket.

A Próféta Suli a vasárnapi közös konferenciával kezdődik, és a többi napon is lehetőségünk lesz arra, hogy reggeltől estig együtt tudjuk tölteni az időt Isten jelenlétében, izgalmas képzéseken, gyakorlati módon tanuljunk, fejlődjünk, lépjünk előre az elhívásunkban.

Érzékeljük a kor kihívásait országunkban, Európában. Szeretnénk jobban kitekinteni saját környezetünkön túl olyan területekre, ahol prófétai látásmóddal, felelősséggel tudunk gondolkodni és adott esetben cselekedni is.

A szolgálói csapatnak ebben az évben sokkal szűkebb időkeret áll rendelkezésre, de hisszük, hogy tartalmas, emlékezetes napokat fogunk megélni.

Nagy örömünkre idén ismét Dr. Sharon Stone lesz a vendégünk, aki nemcsak az Európai Prófétai Tanács vezetője, hanem számunkra egy mentor és jó barát is, akitől sokat tanultunk az évek során.

Mivel az elmúlt években sok új és fiatal személy vesz részt csapatunkban, ezért úgy látjuk, hogy vissza kell térnünk olyan korábbi képzésekre, amik segítik a prófétálás, prófétai gondolkodás fejlődését (gyakorlatozások, prófétai alapok tanítása, stb.) 

Lesznek Jelenlét alkalmak, amik szabad, spontán módon fogják a Szent Szellem munkáját életre hívni.

A szerdai napon lehetőség lesz az Alabástrom Projekt működését megis­merni és részt venni az esti alkalmon.

Öt csoportban lesznek tanítások, képzések, a jelentkezéséhez szeretnénk segítséget nyújtani az alábbiakban:

Kezdő kurzus: azok számára javasoljuk, akik csak néhány alkalommal tudtak részt venni az évek során ilyen jellegű képzéseken, illetve év közben nincs lehetőségük prófétai közegben mozogni.

Haladó kurzus: azok számára, akik már többször, rendszeresen vettek részt prófétai képzéseken, de hiányzik számukra a gyakorlati kilépés.

Ifi kurzus: 25 év alatti fiatalok számára, akik szeretnének növekedni a prófétá­lásban. 

Mentori kurzus: meghívásos alapon történik azok számára, akik az Alabástrom Projektben mentorként szolgálnak.

Dicsőítő kurzus: műhelymunka azoknak, akik dicséretekben megnyilvánuló próféta­iságra vágynak.

Várunk szeretettel és izgalommal!

 A Nemzeti Próféta Mozgalom (NPM) és a Próféta Suli szervezői

Jelentkezz mihamarabb

Nap
Óra
Perc
Másodperc