Dics-Suli

Dics-suli

XXIII. Nyári Dicsőítő és Próféta Iskola

2024.

07.31. - 08.03.

Mi a Dics-Suli?

A Dics-Suliban a dicsőítő szolgálatban szolgálóknak tartunk kurzusokat és előadásokat, segítve a résztvevők fejlődését. A foglalkozások leginkább workshop jelleggel épülnek be a tábor programjába: a résztvevők nem hagyományos zeneiskolai oktatásra számíthatnak és nem csupán az aktuális évi dalok elsajátítására helyezzük a hangsúlyt, sokkal inkább a dicsőítő szolgálatban való növekedésre koncentrálunk, és igyekszünk abban támogatni a kurzuson résztvevőket, hogy hogyan tudnak igazán kiteljesedni ebben szolgálatban.

Mire számíthasz?

Nyári Dicsőítő Iskolában a hét folyamán nagy tapasztalattal rendelkező, magasan képzett, keresztény zenész tanárok, dicsőítők tanítanak.
Nagyobb létszámú kurzusok és kisebb előadások keretében igyekszünk továbbadni mindazt, amivel elősegíthetjük a résztvevők fejlődését. Idén is workshopok és interaktív beszélgetések, eszmecserék keretén belül igyekszünk átadni a tudást, tapasztalatot: vágyunk arra, hogy segítsük a résztvevőket ajándékaik és tehetségük hatékonyabb, magasabb színvonalú kamatoztatására Isten Királyságában, és eközben inspirációt nyerjenek. 

A tábor nagyszerű lehetőséget nyújt arra, hogy megismerkedhessünk sok dicsőítővel, szolgálóval, akik Magyarország különböző régióiból, a határon túlról, különféle gyülekezetekből érkeznek, így valójában egymástól is sok inspirációt nyerhetünk.

Választható kurzusok*

Ritmuszekció – Dob-basszus együtt játék (Kurzus vezetők: Terecskei Pál, Durkó Norbert)

Elektromos gitár – gitár-riffek, hangzások, szólók, atmoszféra (Kurzus vezetők: Kiss Gábor, Simonfalvi Krisztián)

Akusztikus gitár – egy gitáros dicsőítés, zenekari akusztikus gitározás (Kurzus vezetők: Buzás István)

Billentyűs hangszerek – egy zongorás dicsőítés, vezető billentyű, második billentyű (Kurzus vezetők: Durkó Teofil, Tóth Ákos, Tóth Marcell)  

Fúvós hangszerek – trombita, szaxofon, fuvola (Kurzus vezetők: Rajz József, Kedl László, Lakatos Vera)

Vonós hangszerek – hegedű, brácsa, cselló (Kurzus vezetők: Kovács Péter, Görbicz Fülöp, Urbán Orsi)

Ének kurzus – hangképzés, vezető ének, vokál éneklés, prófétai ének (Kurzus vezetők: Fóris Rita, Kedl Ildi, Andelic Jonathan, Nemes Kati)

Dicséret vezetés kurzus – vezetés, csapatépítés, szellemi áldozat bemutatás, együtt szolgálat másokkal (Kurzus vezető: Lakatos Péter)

Producer és hangszerelés kurzus (Kurzus vezetők: Ferencz Péter Peet, Hegedűs Dávid)

Színpadi jelenlét kurzus – mozgás, kommunikáció, felkészültség, öltözködés, design (Kurzus vezető: Perjesi-Sangala Felice) 

Dalíró, dalfordító kurzus – dalszövegek írás, dalfordítás készítése (Kurzus vezető: Kerekes Ernő)

HANGadók gyerekdicsőítés kurzus gyerekek szolgálata a dicsőítésben (Kurzus vezető: Rajz Andrea, Köves Anna, Köves Dorkás)

Kreativitás és Festészet kurzus – dicsőítés a képzőművészet eszközeivel (Kurzus vezető: Linwood Berry)

Dicsőítés a mindennapjainkban – dicsőítés szerepe mindannyiunk életében – nem csak dicsőítőknek     

*A változás jogát fenntartjuk.  

Kreativitás és Festészet kurzus (Kurzus vezetők: Csonka Mónika, Vácziné Nyári Eszter, Noemi Eva Marian)
Az elmúlt évek során a Dics-suliban megrendezett Kreativitás és Festészet kurzus sokunkat indított el egy olyan úton, amelyen azóta is fejlődünk, tanulunk és alkotunk. Linwood Berry mentorálása és festői ajándéka adta az alapot egy hasonló, de kicsit mégis más Festészet kurzusnak, amit idén három tanítványa fog megtartani. Istent dicsőítjük és mások felé szolgálunk továbbra is a művészet ezen ágával.