Nyári Dicsőítő Iskola

Dics-Suli, 2011

dics-suli-logo-2009

Isten imádata és dicsőítése az egyik legcsodálatosabb lehetőség számunkra, hogy hódoljunk az Örökkévalónak és megtapasztaljuk az Ő közelségét. Minden évben újra és újra összegyülekezünk, hogy együtt tanuljunk, képezzük magunkat ebben, hogy egyre inkább az „Ő nagyságához méltó módon” szólhasson a dicséret gyülekezeteinkben. Idén is hívunk és várunk mindenkit, aki szereti az Urat dicsérni és szeretne növekedni ezen a területen. Nagy öröm, hogy idén először egy új területet kapcsolhatunk be a képzéseink sorába, a kreativitás, képzőművészet, festészet kiemelkedő képviselőjének Linwood Berry-nek vezetésével. Új tanárok, kurzusok mellett, az elmúlt év nagy sikert aratott dalversenyét is újra meghirdetjük. A képzésekről, tanárokról, programokról folyamatosan bővülő információkkal szolgálunk a honlapon. Már van lehetőség az online jelentkezésre is, valamint a fórumokon további érdeklődő kérdésekre is szívesen válaszolunk. Egy korszerűbb, igényesebb és mindkét oldalra jobban kommunikáló jelentkezési lapot találhattok a honlapon. Az online jelentkezést követően mindenki kap egy automatikus visszaigazoló emailt, amely tartalmazza a megadott adatait, illetve az általa választott szállás, ellátás adatait. Ennek birtokában jobban átlátjátok majd, mire jelentkeztetek, mit igényeltetek, reményeink szerint segít egyértelművé tenni sok dolgot, ami eddig a regisztrációs munkatársak számára esetleg vitás kérdésként merült fel. A honlap letöltések menüpontjában már található egy kinyomtatható jelentkezési lap is, azok számára, akik az online felületen nem igazodnának ki. Kérdéseket feltehettek a fórumban, ha valami nem egyértelmű. Igyekszünk mindent megválaszolni.

Kurzusok

  • Basszusgitár
  • Billentyű
  • Dalírás, fordítás
  • Dicsőítés vezetés
  • Dicsőítés és imádat szerepe az életünkben (tanítás sorozat)
  • Dicsőítő, prófétai tánc
  • Dob és ütőhangszerek
  • Ének
  • Fúvós
  • Gitár
  • Gyerek dicsőítés (Pintér Béla és a Csemeték)
  • Kreativitás, festészet, képzőművészet
  • Prófétai ének
  • Vonós

Az egyes kurzusokról folyamatosan jelennek meg bővebb információk a honlapon, ahol a kurzus vezető tanárok részletesebben is beszámolnak a várható programokról. Fontos! A hangszeres kurzusokon nem zajlik zeneiskolai hangszertanítás, csupán a dicsőítés elsajátításához szükséges területeken tanítunk. A gyerek-dicsőítés kurzuson 6 éves kortól lehet részt venni.

Tanárok

  • Benedek Ruben (Szabkerdebrecen) dob
  • Dobner Illés Golgota) -
  • Fercsik Viktor (Szabkerdebrecen) – billentyű
  • Folk Iván (Szeretet Közösség)– dalírás
  • Fóris Attila (BPA) - ének
  • Fóris Rita (BPA) - ének
  • Jermann Gábor (Agapé) – gitár
  • Kedl László (BPA) – szaxofon
  • Kedl Ildikó (BPA) – ének
  • Kerekes Ernő (Szabadkeresztény) - dalfordítás
  • Kovács János (Szabkerdebrecen)– trombita
  • Kovács Péter (BPA)– hegedű 
  • Lakatos Péter (Szabkerdebrecen)– dicsőítés vezetés
  • Lakatos Vera (Szabkerdebrecen)– fuvola
  • Lengyel Péter (Menora)– dicsőítő, prófétai tánc
  • Lettner Gábor (EPK)– gitár
  • Mecseki János (Szab. Ker. Békéscsaba) – szintetizátor, hammond
  • Nemes Kati (Szf.-i Dávid Sátora)– prófétai ének
  • Mike Paine (Golgota) -  dicséret vezetés
  • Perjesi Szabolcs (Agapé) – basszus gitár
  • Pintér Béla (Szabkerdebrecen.) Csemeték, dicséretvezetés
  • Prazsák László (Imádság Háza) –gitár,  dicséretvezetés
  • Perei Imre (Omega) – dicséretvezetés, billentyű
  • Rácz Anita (Szabkerdebrecen)-  billentyű
  • Schafarek József (Golgota) – dob
  • Szeder Balázs (Agapé) – basszus gitár

valamint:

Linwood Berry (IPHC Spanyolország)–kreativitás, festészet, képzőművészet

A „Dicsőítés és imádat szerepe az életünkben (tanítás sorozat)” kurzus jelenlévő pásztorok és dicsőítés-vezetők szolgálatával zajlik majd.

Helyszín

Debreceni Campus, Lovarda
Debrecen, Kassai u. 26.

Időpont

2011. július 11. – 16.

Jelentkezés

Egyenlőre online itt, a honlapon, regisztrációt követően a "Jelentkezés" menüpontban (Csak a regisztrációt követően látható!)

Jelentkezési határidő: 2011. június 20 (A beküldött jelentkezésedet is eddig az időpontig módosíthatod!)

A jelentkezés csak a befizetett előleggel együtt érvényes!

info: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Szállás:

Campus Hotel:

Egyágyas elhelyezéssel:………5770Ft/fő/éj

Kétágyas elhelyezéssel: ………3420Ft/fő/éj

Háromágyas elhelyezéssel: …...2780Ft/fő/éj

Ezek az árak arányosan növekednek, amennyiben a szobában nincs kihasználva az összes ágy. Ha pl. háromágyas szobában csak ketten kapnak elhelyezést, éjszakánként a fizetendő szállásdíj 2x3420 forint lesz.

Mindegyik szobához saját zuhanyozó, wc és hűtő tartozik, valamint konyha használati lehetőség. (A konyha nincs edényekkel felszerelve.)

Az ár nem tartalmazza az IFA-t, amely 300.-Ft/fő/éj. 18 év alatt nem kell fizetni IFA-t.

Gyerekkedvezmény: 2 éves kor alatt a szállás ingyenes!

Kollégium:

Három ágyas fürdőszobás szobában …….2000Ft/fő/éj

A szobában 2 fős elhelyezésre is van lehetőség, és ebben az esetben sem kell többet fizetni.

Az ár nem tartalmazza az IFA-t, amely 300.-Ft/fő/éj. 18 év alatt nem kell fizetni IFA-t.

Ez a kollégium egy új szálláslehetőség idén először vesszük igénybe. Kicsit messzebb van, mint a korábbiak – kb. 20 perc gyalog, de kb. 3 perc kocsival. /www.kossuthkollegiumok.hu, III.sz.kollégium/

A szobákban hűtőszekrény és tv, a folyosókon konyha használati lehetőség van. A konyhák nincsenek edényekkel felszerelve.

Gyerekkedvezmény: külön ágy igénylése nélkül 6 éves korig a szállás ingyenes!

A Campusban és a Kossuth Kollégiumban a szállásdíj üdülési csekkel is fizethető!

Tömegszállás:

Hálózsákos, tömegszállás jellegű elhelyezés zuhanyozási lehetőséggel: ………………...1000Ft/fő/éj

Csak korlátozott számban tudjuk ilyen módon elhelyezni a jelentkezőket!

Étkezés:

Reggeli: 600Ft/fő/ nap

Ebéd: 850Ft/fő/nap

Ebéd fél adag: 600 Ft/fő/nap

Vacsora: 750Ft/fő/nap

Vacsora fél adag: 550 Ft/fő/nap

 

Természetesen bárki lehet önellátó is, a tábor helyszínéhez közel van lehetőség élelmiszervásárlásra. 

Az étkezési költség fizethető az alábbi utalványokkal:

  • Chéque Déjeuner
  • Ticket Restaurant
  • Sodexho
  • Üdülési csekk

Költségek

Regisztrációs díj a képzésen résztvevőknek:

  • Minden 12 év feletti résztvevőnek egységesen: 10.000Ft.
  • 12 év alatti gyermekek számára : 2.000 Ft (gyerek dicsőítés, gyerek felügyelet)

/Ez az összeg, a tábor nagyobb alkalmain tartandó gyűjtésekkel együtt hivatott fedezni a tanárok költségeit, a terembérletet, valamint minden egyéb költséget…/

Előleg

A 10.000 Ft vagy 12 éven aluliak esetén a 2.000 Ft regisztrációs díj befizetését kérjük minden jelentkezőtől a jelentkezés elküldésével egyidejűleg. A jelentkezéssel egyidőben kérlek juttasd el hozzánk az előleg befizetését igazoló bizonylat másolatát postán az alábbi gyülekezeti címünkre, scaennelve a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre, vagy faxon a 06-52-788181-es számra!

Az előleg befizethető / átutalható a következő számlaszámra:

Raiffeisen Bank: 12052705-00129807-00200005

Postai átutalási megbízáson a következő címre:

Debreceni Szabadkeresztyén Gyülekezet 4026 Debrecen Mester u. 24

Az átutalás/befizetés közleményében mindenképpen tüntesd fel a jelentkezők nevét!

Az összeg visszafizetését esetleges lemondás esetén nem tudjuk garantálni.

 

Partnereink

Légy a partnerünk! Küldd el emailben saját kisképedet (30x30px nagyságú) és az oldalad címét, majd illeszd be oldaladra a mi oldalunk logóját

és a címét: www.dics-suli.hu egy jól látható helyen.

Támogatás

Támogasd a munkánkat! Ha szeretnéd támogatni a Nyári Dicsőítő Iskolát, akkor adományodat az alábbi számlaszámra utalhatod
Raiffeisen Bank
12052705-00129807-00200005

Debreceni Szabadkeresztyén Gyülekezet

Dics-Suli hírlevél










Kapcsolat

A szervezéssel, jelentkezéssel és a honlappal kapcsolatban kérdezheted őket:

Bejelentkezés

Amennyiben a már regisztrált jelszavad nem működik, vagy felejtetted, használd az elfelejtett jelszó lehetőséget!