Dics-Suli

Mivel 8-14 év közötti gyerekek már jelentkezhetnek a Hangadó gyerekdics kurzusra, így a részvétel 8 év alatti gyermekeknek ingyenes a táborba. 3-8 éves korig ingyenes gyermekfelügyeletet biztosítunk a kurzusok és az esti dicsőítő alkalmak ideje alatt, 3 év alatti kisgyermekek csak állandó szülői felügyelettel tartózkodhatnak.

Napközben a kurzusok ideje alatt, illetve este a dicsőítő alkalmak alatt van lehetőség gyerekfelügyelet igénylésére 3-8 éves kor közötti gyerekek részére, 3 év alatti kisgyermekek csak állandó szülői felügyelettel tartózkodhatnak a gyerekfelügyeletben.

A gyermekfelügyelet ingyenes, de a helyszínen lehetőség lesz hozzájárulni a gyerekfelügyelet költségeihez.

A 8 év alatti gyermekeket NEM szükséges a regisztrációs felületen regisztrálni, de jelezni kell a felnőtt regisztrációja során a gyermekfelügyeleti igényt. Ezt követően a Regisztrációs Csapat felveszi veled a kapcsolatot. 

8 éves kortól már részt vehetnek a kurzusokon, táborozóként a tábordíj rájuk is vonatkozik.

Szállásfoglalásra a Dics-Suli felületén nincs lehetőség, a szállást egyénileg, közvetlenül a Campus Hotel foglalási felületén szükséges foglalni.

Foglalásodban használd a DS2024 kódot, hogy a tábor idejére érvényes kedvezményes szállásárakat tudja biztosítani a hotel.

A szállásigényedbe foglald bele a szobatársadra, a szobatípusra és minden egyedi kérésre vonatkozó igényedet, melyre válaszul a Campus Hotel kiküld egy visszaigazolást a szállásodról, és a fizetendő összegről, a fizetési módokról.

Ezután a Campus Hotel részére kell átutalni a szállás díját a visszaigazolásban küldött információk alapján.

Ha ezek után bármilyen igényed felmerül a szállással kapcsolatosan (pl. gyermek részére kiságy kérése, szállás módosítása) azt a Campus Hotelnél tudod jelezni, az alábbi elérhetőségeken:

Telefonszám: 06 52 529 100

E-mail cím: miklosine.takacs.nikolett@unideb.hu

Ha bármilyen igényed felmerül a szállással kapcsolatosan (pl. gyermek részére kiságy kérése, szállás módosítása) miután a Campus Hotel felvette veled a kapcsolatot az alábbi elérhetőségeken tudod jelezni:

Telefonszám: 06 52 529 100

E-mail cím: miklosine.takacs.nikolett@unideb.hu

FONTOS: a szállás díjmentes lemondására 2024. június 22-ig van lehetőség.

Ha már tudod, hogy kivel szeretnél egy szobában aludni, akkor van lehetőséged a Campus Hotel foglalási felületén ezt a megjegyzés rovatban megjelölni.

Amennyiben egyedül érkezel, csak egyágyas szoba foglalására lesz lehetőséged, a Campus Hotel nem vállalja ismeretlen résztvevők egy szobában történő elhelyezését az esetlegesen felmerülő kellemetlenségek elkerülése érdekében.

A szállás díja ellátást nem tartalmaz.

A Campus Hotelben van lehetőség reggelit és vacsorát igényelni, ezt a szállásfoglalás során tudod jelezni.

A táborok alatt a Campus Hotel A épületében található étteremben hétköznap elérhető lesz ebéd széles menü- és a’la carte választékkal, amelyet egyénileg az étteremben kell fizetni.

A Campus Hotel szobáit a távozás napján délelőtt 10 óráig el kell hagyni. Amennyiben az esti programokon is szeretnél részt venni, érdemes szállásod plusz egy éjszakára lefoglalni, így reggel nem kell kiköltöznöd a szobádból.

A táborok szerdán, a 0. napon egy esti alkalommal kezdődnek, a kurzusok az ezt követő napon indulnak.

Az esti dicsőítő alkalmak, amelyek a Lovardában kerülnek megrendezésre, nyitottak minden érdeklődő számára. 

A Dics-Suli alatt az esti alkalmakat élőben is közvetíteni fogjuk az interneten, a Próféta Suli esti alkalmait pedig utólag lehet majd megtekinteni.

Az iskolákról és a tervezett kurzusokról a Nyári Tábor menüpont alatt tájékozódhattok.

A regisztráció során van lehetőségetek kiválasztani a kurzusokat, amelyeket szeretnétek részt venni. Kérünk titeket, hogy legalább egy kurzust jelöljetek meg, és írjátok meg nekünk, miről szeretnétek leginkább hallani a hét során! Örülünk, ha előzetesen készültök kérdésekkel, amit aztán a kurzusvezető tanárokkal közösen megbeszélhettek.

A kottákat hangjegyes és akkordos verzióban a ‘Kották’ menüpont alatt találod.  

A sávokra lebontható dalok pedig a Dics-Suli Webshopban megvásárolhatóak. 

A Kapcsolat menüpont alatt tudtok nekünk üzenetet küldeni a regisztracio@dics-suli.hu e-mail címre. Igyekszünk minél előbb válaszolni mindenkinek. Megértéseteket köszönjük!

A táborban a 0. nap délutánjától lesz lehetőség a helyszíni regisztrációra.